Siker?
Ki tud ma sikeres lenni? Mi is a siker egyáltalán?
A siker szó nagyon régi, a sikérből ered. Abból a sikérből, ami a kenyerünket kenyérré varázsolja. Aminek köszönhetjük, hogy:
- a tésztát rugalmassá, gyúrhatóvá, nyújthatóvá és formázhatóvá teszi,
- a kelesztésnél keletkező széndioxid feszítő hatásával szemben ellenállóvá teszi a tésztát
- a vizet megköti, rugalmas, kolloid anyag, de nem oldódik vízben.
- megfelelő hőmérsékletű és idejű sütés hatására, ropogós hájú, belül puha pékáruk készülhetnek általa.
Másik neve a glutén. Így lehet még ismerősebben cseng. Vannak akik érzékenyek erre. Mint ahogy a sikerre is. Leginkább a másokéra... s itt kapcsolódik be ez a gondolatmenet a bejegyzésem mondanivalójába: nem lehetsz próféta a saját hazádban.
Ezt tapasztalom az elmúlt 10 évben. Két momentum sarkalt arra, hogy most erről írjak.
- Néhány hete hangzott el ez a mondat - utalva egy másik, fotózással foglalkozni kívánó emberre, melyet nekem mondtak nagyjából így: "Ő is fotózgat, mint te".
- A másik pedig amikor hobbifotóst kerestek egy facebook csoportban, és ajánlottak engem.
Aki most arra gondol, hogy sértenek ezek a kifejezések, téved. Inkább megerősítik a már kialakult véleményem.
Amikor elhatároztam, hogy a videós végzettségemet tovább fejlesztem, és fotós szeretnék lenni, az volt a célom, hogy ebből meg is tudjak majd élni. Nem ismertem ezt a piacot, nem tudtam, hogy mennyire telítődött, és mennyire sok lett itt (is) az önjelölt művész, akik csak vásároltak egy kamerát, és ahogy kiléptek a Media Marktból már fotóművészként mutatkoztak be. Bár lehet, annak idején még nem is volt ez ennyire jellemző. Belevágtam, elvégeztem az iskolát, majd utána fel is vettem a tevékenységi köreim közé, és immár vállalhattam fotózást. A videós múltamnak köszönhetően nem esett nehezemre, meg volt a tapasztalat, de természetesen azért kell a gyakorlat fényképezőgéppel a kézben is, így a tanulást nem hagytam abba. Folyamatosan fejlesztettem magam, drága oktatásokon vettem részt. Ahogy belemerültem a mélyvízbe, még jobban beleszerettem. Visszatekintve látom, hogy óriási fejlődést tudhatok magam mögött. Ez azonban azzal is járt, hogy az időm nagy részét ez töltötte ki. Aki ismer, tudja, hogy mennyire maximalista vagyok, mindig arra törekedtem, hogy aki engem kér fel, a legjobbat kapja tőlem. Így összességében hatalmas mennyiségű idő, és pénz befektetése után, a legnagyobb alázattal a szakma, és a valódi kollégák iránt, elértem a jelenlegi szintemet. Fotógráfusnak mondhatom magam, és mivel minden feltételt bőven túlteljesítettem a diplomához, immár fotóművész is vagyok/leszek (nemsokára a diploma is a kezemben lesz).
Nos, ha innen nézzük azt a kijelentést, hogy valaki szerint "fotózgatok", akkor nyilván az illető nincs tisztban azzal, hogy ez mibe került nekem. Talán ez még az egészséges önbizalom, valamint "énkép" kategóriába sorolható, hogy ezt elutasítom.
S lehetek próféta a saját hazámban? Lehetek fotográfus ott, ahonnan származom, ahol felnőttem? Ott, ahol régebb óta ismernek, minthogy mindezeken keresztül mentem? A családom körében, a szülővárosomban, és abban a faluban, ahol felnőttem? Egyértelműen nem. Akik ismernek, azoknak ugyanaz vagyok, aki régen, annyi kiegészítéssel, hogy most - akár ezeket a sorokat is olvasva - azt gondolják, hogy "Na ez a Rudi milyen nagyképű már. Hisz' itt focizott gyerekkorában, hogy lenne már ő nemzetközi fotóművész? Mit képzel magáról?". S lehet ez így van rendjén. Ott nincs lehetőségem a sikert megélni, de néhány településsel odébb már hívnak nemcsak fotózni, hanem kiállítást is szeretnének a képeimmel. Amikor aranymedált nyertem, írtam a szülővárosomnak, a helyi sajtónak, de válaszra sem méltattak óta sem. Pedig még egy élő adásban lezajlott interjúra is meghívtak a Magyar Televízióba. Ott nem lehetek próféta, ott a kis Rud maradok már. Először ez furcsa volt, de végiggondolva ez valahol így természetes.
S mi a folyamat vége? Szeretnék tovább fejlődni, és további sikereket elérni nemzetközi szinten is. Az AFIAP után ott vannak a következő szintek.
Mit kaptam mindezért? Rengeteg értékes embert ismerhettem meg. Olyanokat, akiknek igenis számít a véleménye. A televíziónál, színészi/művészi körökben, Olyanokat, akiknek az értékrendje még rendben van. Ez számít.
