Miért pont a Fertő-tó?


Teljesen véletlenül sikerült választanunk ezt a csodás környéket az idei nyaralás-őszölés helyszínéül. Korábban nem nagyon jártam még erre pihenési célzattal, így most kipróbáltuk, és volt nálam kamera is. Bár az egész úgy indult, hogy nem viszek, mert inkább a pihenésre koncentrálok, aztán úgy döntöttem, fotók nélkül nem térek haza. Fogaltunk egy remek szállást a Hotel Patonai-ban, Fertődön. Nagyon jó értékeléseik vannak, így kíváncsi voltam, mit tud ez a hely. S valóban: tiszta, szép szobák, finom és bőséges reggeli, és nem utolsósorban nagyon jófej személyzet. A tulajdonos - Patonai Tamás - maga látott el bennünket tippekkel, merre érdemes menni, és mit érdemes megnézni. Ő maga is fotós, így örültem az javaslatainak, pláne, hogy fotós szemmel mesélte el azokat. Nélküle például lehet nem mentünk volna fel Carnuntumba, ami nagyobb kitérő volt, de nagyon megérte.

No de akkor a helyek: Gloriett kilátó, Vasfüggöny emlékhely, Zsolnay ivókút, Fertőrákosi kőfejtő, Páneurópai piknik emlékhely, Carnuntum, és az ahhoz vezető út tele szép helyekkel, Pátfalu - szélmalom valamint a világítótorony. Első részben Balfig mutatom be a helyeket, a többi rész a következő bejegyzésekben lesznek. Fogadjátok szeretettel. :)

Gloriett kilátó, Fertőboz

Első nap este el is látogattunk ide, mivel láttam, hogy gyönyörűnek ígérkezik a naplemente. Szerencsénk volt, tényleg szép felhők voltak, bár sajnos a Nap nem arra ment le, amerre én szerettem volna :D

A megközelítés nem egyszerű, a településen egy szűk főüt vezet keresztül, kétoldalon magas padkákkal, így megállni nem lehetett. Egy mellékutcában parkoltunk le, és úgy sétáltunk vissza a feljáróhóz, ami egy hosszú lépcső fel a dombra. Miután újra kaptam levegőt - siettünk, hogy még világosban felérjünk - körülnéztünk, és tényleg szép kis épület, valamint kilátás fogadott. A szokásos magyar betegség: mindenhol kuka, és igényleten ponyvával letakart valami, továbbá a szemét szanaszét itt is meg volt, de szerencsére sikerült úgy fotóznom, hogy ezeket elrejtsem.

Vasfüggöny emlékhely, Hegykő


Másnap egy nagy körtúrára indultunk, melynek az első megállója a Vasfüggöny Emlékhely, az eredeti helyén mutatja be az egykori határzár három korszakát egy 40 méter hosszú szakaszon, tájékoztató táblák segítségével.

A vasfüggöny az 1948-1989 közötti időszakban 356 km hosszan húzódott az ország nyugati határán, így a Fertő-parti településeken is. Kissé eldugva, egy füldúton haladva lehet elérni. Szerencsére kevésbé csapadékos időben voltunk ott, így a megközelítés nem volt vészes. Egyedül voltunk ott nagyjából 10 percig, így volt idő néhány fotót készíteni úgy, hogy senki ne zavarjon. Sajnos utána megérkezett egy nagy család két autóval, és úgy érezték, hogy nagyon közel kell állni az emlékműhöz -, hogy lehetőleg 1-2 méter "sétával" megússzák, így szépen beálltak közepére, így mi indultunk is.tovább.

Zsolnay ivókút, Balf


Talán nem sokan tudják, hogy a híres balfi ásványvíz palackozó üzeme mellett egy gyönyörű kút található. Érdemes ellátogatni oda, s megcsodálni, majd inni a vízből. Minket egy picit főtt tojásra emlékeztetett, de a gyógyhatása elvitathatatlan.

Folytatás következik...