Fel.

Magasra. Törj. Ne add...

Zanza gondolatok

A művészek élete soha nem arról szól. hogy vidáman élik az életüket, gazdagok, utazgatnak, nincs semmi félnivalójuk. Sőt! Pont ez viszi előre őket az alkotásban, ez inspirálja őket, ez ad ihletet nekik. Nevezhetjük talán múzsának is. Az egyiknek.

Minden korszaknak megvan a maga nehézsége. Nekünk már szinte néhány évenként jut egy-egy újabb. Most éppen ez a világjárvány, amiből sokan csak annyit tapasztalnak, hogy le van korlátozva az életterük. Ők a szerencsések, csak nem tudják. Van, akinek nem az a gondja, hogy maszkot kell(ett) hordani, hanem elveszített valakit és/vagy valamit. Annyira felgyorsult az életünk, hogy... de már ez is közhelyes. Mindenki tudja, beszél róla, mégsem teszünk ellene. Ha valaki lassítani próbál, az deviánsnak számít. Sokan mégis megteszik. Elvonulnak, "vidékre", el az emberektől, a zajtól, a kosztól. Eltűnt a tisztelet. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a szabadság azt jelenti, mindenhez kötelező hozzászólni, és jobban érteni. Jobban, mint aki annak a mestere. Nem gondolnak bele, hogy ezzel károkat okoznak. Lelkileg, fizikailag, anyagilag.

Politikával átszőtt, és kétpólusú lett minden. Nincs szürke, csak fekete és fehér. Ha Te másképp látsz valamit, akkor ellenségként kell rád tekinteni. Harag, és feszültség gerjed ellened. A közlekedéstől kezdve a kedvenc kávéig, mindenhol, mindenben. Ne legyél más. Vagy ha mégis, akkor ne nyomjanak el. De akkor én vagyok más vagy a másik, aki rám mondja? S őt nyomom el én? Érzékenyek lettünk, miközben érzéketlenek. Elfelejtettünk gondolkodni.

Merj kicsi maradni. Ha más ember valamiben jobb, akkor arra haragudni kell, és ezt lehetőleg ki is kell nyilvánítani az ismerősi körben. Nehogy már jobb legyen nálam. Húzzuk vissza a kondérunkba, ő is főjjön tovább itt velünk. Elismerés? Cöh...

...

Arra biztatok mégis mindenkit, hogy gondolkozzon el ezen, és merjen boldog lenni. Nem kötelező úgy élni, hogy a rövidke ideje arról szóljon, éppen aktuálisan kit kell gyűlölni. Pont a jelenlegi helyzetben kellene a legjobban látni, milyen rövid az élet. pedig nincs világháború, nem hal meg milliónyi ember a fronton. Gyengék lettünk, puhányok. Őseink harcoltak, ma pedig ha nincs wifi, összedől a világ. Gondolkozzatok.

Nyissatok, és éljetek. Ha nem így tesztek, akkor olyanná váltok, mint ez az elfeledett erőmű. Kívülről még sokan megnéznek benneteket, de csak ahogy elhaladnak mellettetek az úton. Megnézik, hogy milyen magas tornyaitok (egótok) vannak, de már körbe lesztek kerítve egy jó erős kerítéssel. "Nem látogatható terület". Ha valaki mégis bejut, akkor a pusztítást fogja látni. Ahol egykor élet volt, és emberek (szeretet) nyüzsögtek, hogy energiát állítsanak elő benned - amitől éltél, és voltak érzéseid - ott most üresség, rozsda, csend, por. Aki mégis idetéved, az csak azért jön, hogy utána elmesélhesse: emlékszel arra az emberre? Tele volt élettel, fűtötte a tettvágy, és dolgoztak benne a kazánok (hit). Voltam bent.... de már semmi nincs ott, csak néhány cső, elhagyott újságok a padlón, kitört ablakok, por. Halál.

Gondolkozzatok.